Elfelejtett elnézést kérni a miniszter
A gazdasági és közlekedési miniszter elfelejtett elnézést kérni több tízezer embertől, hogy nem tudtak munkahelyükre eljutni, illetve kényelmetlenség érte őket a MÁV hibás motorvonatainak leállítása miatt - közölte Manninger Jenő, a Fidesz országgyűlési képviselője.
Dátum: 2003-01-24 20:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7186
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:01:40.094468, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A volt közlekedési államtitkár Csillag István gazdasági és közlekedési miniszternek a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón elmondott véleményére reagált. A politikus szerint már a múlt évben több bejelentés is érkezett azzal kapcsolatban, hogy a cseh gyártmányú motorvonatokon hibákat észleltek, és sok a probléma a járművek üzemeltetésével.
Mint mondta, többeket is felelősség terhel azért, hogy az utolsó pillanatban kellett az üggyel kapcsolatban intézkedni; ezt egy részletes vizsgálatnak kell feltárnia.
A Fidesz-képviselő kifogásolta, hogy a gazdasági tárca irányítója csütörtökön még úgy nyilatkozott, hogy másutt is gondok vannak a hasonló vasúti járművekkel. Ezt azonban - idézte a gyári véleményt Manninger Jenő - Csehországban cáfolták.
MTI -fidesz.hu