Megszavazzák a változtatási tilalmat a Tubesre az SZDSZ képviselői
A Szabad Demokraták Szövetségének pécsi önkormányzati képviselői megszavazzák a Tubes-hegyre tervezett katonai lokátor építési helyszínére vonatkozó változtatási tilalmat, ha a kérdés napirendre kerül a város csütörtöki közgyűlésén - közölte a párt képviselője szerdán a baranyai megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2007-06-06 13:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78711
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:18:09.999569, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Megszavazzuk a tilalmat, mert a kormány rossz döntést hozott, amikor arról határozott, hogy a radart a Zengőről a Tubesre telepítsék. A Tubes-ügy mára félelmet keltett, szélsőséges mértékben megosztotta a város politikai életét, megmérgezte közéletét. A Honvédelmi Minisztérium pedig semmit nem tett, hogy eloszlassa a pécsiek félelmeit - indokolta a döntést Bretter Zoltán. Megjegyezte: ahhoz, hogy az indítványt napirendre vegyék és elfogadják, a jobboldali képviselők és a két SZDSZ-es képviselő támogatásán túl egy szocialista politikus "átszavazására" is szükség lenne.
MTI - fidesz.hu