Pápa: növeljék a fejlesztési segélyeket a G8-ak
Szerdai nyilvános audienciáján XVI. Benedek pápa felszólította a G8-csúcson részt vevő nemzetek vezetőit, hogy tartsák magukat ígéretükhöz, miszerint növelik a legszegényebb - főképp afrikai - országoknak nyújtott segélyeket.
Dátum: 2007-06-06 14:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78730
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:18:15.900173, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A pápa, aki szombaton találkozik George Bush amerikai elnökkel, beszédében kiemelte annak fontosságát, hogy a világ gazdag nemzetei ne veszítsék szem elől az ENSZ 2000-ben kiadott Millenniumi Nyilatkozatának célkitűzéseit.
A New Yorkban 2000-ben megrendezett Millenniumi Csúcstalálkozón a vezetők nyolc konkrét megoldásra váró problémát fogalmaztak meg, köztük hogy felére csökkentsék a nagy szegénységben élők számát, elérhetővé tegyék az elemi oktatásban való részvételt mindenki számára 2015-ig, visszaszorítsák a HIV/AIDS terjedését, illetve egyéb fejlesztési célokat valósítsanak meg.
MTI - fidesz.hu