Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Havel a sikertelen elnökválasztás utáni patthelyzet megoldásáról

Václav Havel szerint a második eredménytelen cseh államfőválasztás után kialakult helyzetnek csupán két megoldása van: vagy bevezetik a közvetlen elnökválasztást, vagy a politikai pártok előzetesen megegyeznek egy közös jelöltben.


Dátum: 2003-01-24 20:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7188
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:01:40.732479, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A köztársasági elnök ebben a pillanatban csak két lehetőséget lát a kialakult patthelyzet megoldására. Az első változat az, hogy a politikusok haladéktalanul tárgyalásokat kezdenek az alkotmány módosításáról és a közvetlen elnökválasztás bevezetéséről" - tolmácsolta Havel véleményét Martin Krafl, az elnöki iroda szóvivője. Krafl szerint Havel ezt az utat részesíti előnyben még annak árán is, hogy Csehország néhány hónapig államfő nélkül maradna.

A második lehetőség Havel szerint az, hogy a politikai pártok előzetesen megállapodnak egy olyan közös jelöltben, amely úgy a pártok, mint a közvélemény számára is elfogadható lenne. Ez a változat néhány hetet vehet igénybe, s így gyorsabban lehetne Csehországnak új államfője.

A parlamenti politikai pártok kivétel nélkül már karácsony előtt úgy nyilatkoztak, hogy hívei a közvetlen elnökválasztás bevezetésének. Havel utódját azonban még a parlamentben szeretnék megválasztani. Ezt követően lenne idő az alkotmány módosítására, s a következő államfőválasztás már nem a parlament, hanem a lakosság kezében lenne. A második sikertelen elnökválasztás után még egyetlen párt sem foglalt hivatalosan állást ebben a kérdésben. Nem hivatalosan állítólag az a többségi vélemény, hogy még egy próbát kell tenni a parlamenti elnökválasztásra néhány hét múlva. Ha az is eredménytelen lenne, akkor már be kellene vezetni a közvetlen elnökválasztást.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek