Védeni kell a fogyasztói érdekeket a villamosenergia-szolgáltatásban
A piacnyitási szabályozásról szóló törvénytervezet vitájában Bencsik János országgyűlési képviselő kifejtette: az elmúlt egy-két esztendő tapasztalatai alapján kijelenthető, hogy a villamosenergia-ellátás területén a fogyasztók védelme nem volt kielégítő, és ezen változtatni kell. A fogyasztót ugyanis megilleti az, hogy jó szolgáltatást kapjon a pénzéért. A törvénytervezetben ugyanakkor csak utalás van arra, hogy a kormányzatnak komoly a szándéka arra vonatkozóan, hogy a fogyasztók védelmét javítani kívánja.
Dátum: 2007-06-06 16:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78743
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:18:20.114296, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tatabányai polgármester hozzátette: egy kormány, egy állam lemondhat arról, hogy a piacon, mint szereplő, mint szolgáltatást végző tartósan jelen legyen. - A magam részéről nem mondanék le erről, de úgy tűnik, a következő napirendek egyikében a Magyar Villamos Művek Rt. esetében megkezdődik egy ilyen irányú "lassú szalámizás". Ez azt jelenti, hogy a magyar villamosenergia-piacon - a részleges privatizáció következtében - a jelenlegi állami részvétel a továbbiakban csökkenni fog. Meg lehet tenni? - tette fel a kérdést, majd hozzátette: - Megtehetik, de ugyanakkor a szolgáltatás igénybevételét szabályozó törvényben erősíteni kell a fogyasztói jogosítványokat, hiszen maga azt állam nem mondhat le arról, hogy méltányos körülményeket és feltételeket teremtsen a fogyasztók számára.
Bencsik János szerint elfogadhatónak tűnik az a megoldás, hogy a villamosenergia-szolgáltatás fogyasztóvédelme a Magyar Energia Hivataltól átkerüljön a fogyasztóvédelmi hatósághoz. A fogyasztó, legyen az akár közület, települési önkormányzat, amely közvilágítási szolgáltatást vásárol a szolgáltatótól, a jelenlegi törvényi szabályozás mellett képtelen arra, hogy érvényesítse a jogos érdekeit - hangsúlyozta.
fidesz.hu