Elbocsátották a megvesztegetett pénzügyőrt
Egy szeszfőzde plombájával manipulált egy finánc a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hernádnémetiben, s miután lebukott, vesztegetés megalapozott gyanúja miatt feljelentést tettek ellene - tájékoztatta Sipos Jenő, a testület szóvivője szerdán az MTI-t a még május 18-án történt eseményekről.
Dátum: 2007-06-06 17:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78756
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:18:24.119310, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Vám- és Pénzügyőrség nyomozó szolgálata bűnügyi információk alapján korrupciós cselekmény közben tetten érte T. I. pénzügyőr főtörzsőrmestert - tette hozzá. A közlemény szerint a pénzügyőr nyomozók kollégájuk előállítását követően vesztegetés megalapozott gyanúja miatt feljelentést tettek ellene a Miskolci Nyomozó Ügyészségnél, egyúttal a regionális parancsnok méltatlanná válás miatt megszüntette a pénzügyőr főtörzsőrmester szolgálati viszonyát.
Az MTI úgy értesült, hogy a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte az egyébként január 22-e óta betegszabadáson lévő szerencsi fináncot, aki a gyanú szerint egy saját maga által készített plombázóval pecsételte le a Hernádnémetiben lévő szeszfőző mérőeszközét. A nyomozás adatai szerint a szeszfőzde tulajdonosa vélhetően több százezer forint jövedéki adót spórolt meg, de a finánc sem járt rosszul, mert csúszópénzként hasonló nagyságrendű összeget zsebelhetett be.
MTI - fidesz.hu