Időt kapnak a fegyverzetellenőrök
Diplomaták szerint az Egyesült Államok valószínűleg belemegy, hogy adjanak még egy hónapot az ENSZ Irakban vizsgálódó fegyverzetellenőreinek, abban a reményben, hogy ezalatt sikerül majd rávennie a Biztonsági Tanácsot (BT) az Irak elleni háborúhoz zöld utat adó határozatra.
Dátum: 2003-01-25 12:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7191
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:01:41.659944, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A katonai beavatkozást leginkább pártoló BT-tagállamok egyikének diplomatája pénteken New Yorkban közölte az AFP-vel: "jelenleg nem rendelkezünk a szükséges szavazatokkal. De egy hónap múlva, ha a helyszíni szemlék ugyanilyen ütemben folytatódnak, már könnyen rendelkezhetünk velük." A BT hétfőn hallgatja meg az ENSZ-főellenőrök jelentését iraki szakértőcsoportjaik első két hónapi vizsgálódásáról. A 15 tagú testületben legalább kilenc szavazatra van szükség a határozatok elfogadásához. További feltétel, hogy az öt állandó tag közül egy se vétózza meg a határozatot.
MTI - fidesz.hu