Rátámadt egy német férfi XVI. Benedekre a Vatikánban
Súlyos biztonsági incidens okozott riadalmat XVI. Benedek pápa általános audienciáján a Vatikánban. Egy német állampolgárságú férfi átmászott a Szent Péter téren összegyűlő harmincötezer hívőt elválasztó korláton, és fel akart kapaszkodni a katolikus egyházfőt szállító nyitott tetejű autóra. A Magyar Hírlap írása.
Dátum: 2007-06-07 10:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78793
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:18:35.318327, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 27 éves "támadó" sikerrel jutott túl a kordonon, és még XVI. Benedek járművét is megérintette, amikor a pápát védő tucatnyi biztonsági őr a földre teperte. A férfit gyorsan elvonszolták a helyszínről. Az incidens olyan gyorsan zajlott le, hogy a közben a hívőknek integető pápa észre sem vette.
A német férfit az eset után egy pszichiátriai intézetben megvizsgálták, és azt állapították meg, hogy zavart az elméje. A Szentszék szóvivője, Federico Lombardi szerint a férfi nem akart az egyházfő életére törni, csak szerette volna felhívni magára a figyelmet.
A Szent Péter tér már volt helyszíne pápa elleni merényletnek: 1981-ben II. János Pál pápa ellen irányult támadás. A pápára egy török férfi, Ali Agca többször rálőtt. II. János Pál súlyos sérüléseket szenvedett, de túlélte a merényletet. A pápa később megbocsátott az életfogytiglani börtönbüntetését töltő támadójának a gyilkossági kísérletért.
Magyar Hírlap
fidesz.hu