Jövőjükért tüntettek a postások
A postai szolgáltatások 2009-re tervezett liberalizációjának három évvel történő elhalasztásáért tiltakoztak tegnap délben a Nyugati pályaudvar melletti nagyposta dolgozói. Hasonló demonstrációkat tartottak a megyeszékhelyeken és további tizenegy uniós országban. A Magyar Hírlap írása.
Dátum: 2007-06-07 10:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78794
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:18:35.609172, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A jövőnkért kell harcolni, mert a piacon nincsenek szabályozott feltételek. Kétes körülmények között működő, munkavállalóikat minimálbéren és feketén foglalkoztató cégek már ma is számos munkát elszipkáztak előlünk. Tisztességes és korrekt versenyfeltételeket és a törvényszegőkkel szembeni határozott fellépést követelünk" - mondta a demonstráció első szónoka, Szegő Róza, a szakszervezet budapesti elnöke.
A rendezvényen felolvasták a postások európai tömörülésének közleményét, ebben követelik, hogy az unió a postaszolgáltatásokról szóló irányelvben tiltsa meg a bérezési dömpingen alapuló verseny minden formáját. Az Európai Bizottság pedig hozzon kötelező érvényű munkaügyi jogszabályokat a tagállamokban. Pecze Pál, a Postások Szakszervezetének elnöke szerint "minderre azért van szükség, mert az eddigi piacnyitások katasztrofális következményekkel jártak".
Angliában a nagyfogyasztók hatvan százalékát három hét alatt elvitte az új szolgáltató, de a szabályozatlanság miatt a macerás munkák az állam nyakán maradtak. Németországban a holland posta lépett piacra, röplapokat szórtak szét diákmunkaerő foglalkoztatására, feleannyi bérért. Magyar példa, hogy a közelmúltban új szolgáltató jelent meg a hírlappiacon, amely Magyarország százötven nagyvárosából csak százegyben kézbesíti az újságokat. A nem gazdaságos területekre viszont a Magyar Postának törvényi kötelessége kivinni a lapokat. "Ha a piacnyitás ilyen szabályozatlan körülmények között köszönt ránk, munkahelyek ezrei szűnhetnek meg, és romolhat a postai szolgáltatások színvonala" - mondta az elnök.
Három uniós bizottság a piacnyitás elhalasztása mellett foglalt állást, a legdöntőbb azonban a közlekedési és idegenforgalmi bizottság véleménye lesz. Ez kerül majd a Miniszterek Tanácsa elé, az Európai Parlament júliusban dönt a piacnyitás időpontjáról.
Bán Károly, Magyar Hírlap
fidesz.hu