Tubes-ügy: kihátrált az SZDSZ
Megálljt parancsolhat a kormány NATO-radar-építési terveinek ma a pécsi közgyűlés. A szabad demokrata képviselők ugyanis bejelentették: ha napirendre kerül, támogatni fogják az ellenzék változtatási tilalom elrendeléséről szóló javaslatát. A Magyar Hírlap írása.
Dátum: 2007-06-07 10:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78795
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:18:35.918802, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az, hogy lesz-e ma a kérdésben szavazás, a még így is 21:20-as többségben lévő MSZP-sektől függ, a napirendre vételt ugyanis a teljes létszámban megjelenő és egységesen szavazó szocialista frakció megakadályozhatja. Az MSZP-frakció lapzártánk után döntött a voksolás kérdésben.
A pécsi szocialistákra hatalmas kormányzati nyomás nehezedik, hiszen Tasnádi Péter polgármester keddi, Sólyom Lászlónak írt levelében arra kérte a köztársasági elnököt, hogy "nyilatkozatával álljon ki az ország nemzetközi kötelezettségének teljesítése mellett". Elszólásszerű mondatával a polgármester jelezte, hogy az MSZP valójában támogatja a tubesi építkezést. A Köztársasági Elnöki Hivatal közleményében úgy fogalmazott, hogy a köztársasági elnök feladat- és hatásköre nem terjed ki arra, hogy egy kormányhatározat alapján induló beruházás kérdésében tájékoztatást adjon civil- vagy állami szerveknek. A közlemény kitér arra is, hogy Sólyom László a radar elhelyezésébe vagy megépítésébe sem szólhat bele.
Tasnádi egy keddi levelében a Fidesz lokátorügyben játszott szerepét is firtatta. Viszonválaszában Deutsch-Für Tamás kabinetfőnök tegnap leszögezte: "A helyi Fidesz-szervezet képviselői már több alkalommal kezdeményezték a városi közgyűlésben változtatási tilalom elrendelését a lokátor tervezett telepítési területére. Ha ön támogatta volna ezt a kezdeményezést, megakadályozhatta volna a lokátor Pécs mellé telepítését".
Magyar Hírlap
fidesz.hu