Kiemelt területté tennék a gyermekgyógyászatot
Nemzetgazdasági károkat okozhat, ha a betegellátásban a megelőzés, illetve a gyermekgyógyászat nem lesz kiemelt terület - jelentette ki Tulassay Tivadar, a Csecsemő- és Gyermekgyógyász Szakmai Kollégium elnöke csütörtökön Budapesten.
Dátum: 2007-06-07 12:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78810
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:18:40.584120, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tulassay Tivadar szerint a kórházak finanszírozása, a területi ellátási kötelezettség szabályozása problémás. Megoldatlan az ellátásra infrastrukturálisan legfelkészültebb kórházak finanszírozása is - fűzte hozzá.
Mint mondta: konkrét, gyermekéletet veszélyeztető esetről nem tud. Ugyanakkor hozzátette: a rendszerből adódóan nem kizárt ennek bekövetkezése sem.
Velkey György, a Bethesda gyermekkórház főigazgatója egyetértett Tulassay Tivadarral abban, hogy a kórházak finanszírozása "súlyos veszélyállapotot" okoz.
Az ország különböző területein lévő, a betegellátásra eltérően felkészült intézmények között a finanszírozás tekintetében nem tesznek különbséget - jegyezte meg.
Példaként említette, hogy számos súlyponti kórház infrastrukturálisan nincs felkészülve a gyermekek ellátására.
Szabó Endre, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnöke arra szólítja fel az egészségügyi kormányzatot, hogy azonnal változtasson a rendszeren, ne kísérletezzen a lakosság, köztük a gyermekek egészségi ellátásával.
Hangsúlyozta: a NOE arra kéri a döntéshozókat, hogy szakmailag kompetens szervezetek segítségével kezdjék meg az "azonnali kármentést".
A NOE elnöke szerint elfogadhatatlan, hogy az egészségügy átalakítása jelenleg "zárt ajtók mögött zajlik", a döntéshozók a népegészségügyi kérdésekből pártpolitikai kérdést csinálnak.
MTI - fidesz.hu