A Mount Everesten létesül világ legmagasabban fekvő internetkávézója
A Mount Everesten, egy majdnem 5500 méteres magasságban fekvő bázistáborban létesül a világ legmagasabban fekvő internetkávézója. A kezdeményezés a nepáli Tsering Gyaltsentől, a néhai Tenzing Norgay unokájától származik.
Dátum: 2003-01-25 14:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7195
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:01:42.856027, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Sir Edmund Hillaryvel együtt Norgaynak sikerült elsőként a világ legmagasabb, Csomolungma néven is ismert hegycsúcsának megmászása 1953-ban. A serpa tervét amerikai technikusok is segítik, akik drót nélküli távközési összeköttetést létesítenek a gleccseren fekvő, hegymászókat szolgáló bázistáborral.
A kiberkávézó a tervek szerint a Mount Everest meghódításának 50. évfordulójára, májusra készül el. A berendezéseket repülőgépen Lukla városba, majd onnét jakháton előbb Namche Bazarba, majd a gleccseren fekvő bázistáborba szállítják.
A költségek fedezése céljából a műholdtámogatású internetkávézót átalányáron bérbe adják majd a Himalája meghódítására induló expedícióknak, a hegymászószezonon kívül pedig egy isten háta mögötti iskola számára biztosít internetes összeköttetést a külvilággal.
A The New York Times amerikai lapnak a nepáli-amerikai előkészületekről szóló beszámolója szerint a legnagyobb problémát eddig nem az iszonyatos távolság és a 13 órányi időeltérés, hanem a két világ közti kulturális szakadék áthidalása okozta. A nepáli főszervező, Gyaltsen például egyszer két napra váratlanul elérhetetlenné vált, s amikor előkerült, kiderült, hogy egy buddhista meditáción vett részt.
A világ legmagasabb hegyéről egyébként nem lesz olcsó mulatság elektronikus leveleket küldeni: az éghez legközelebbi kávézó formális tulajdonosa, a nepáli környezetvédelmi hatóság 2 és 5 ezer dollár közötti átalánydíjat szándékozik felszámítani az expedícióknak, amelyeknek a létszáma általában 5 és 20 fő között mozog. Igaz, a fejenkénti 65 ezer dolláros részvételi díjhoz képest ez nem tűnik túlzottan magas összegnek.
MTI - Panoráma - fidesz.hu