Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Golub: a vizitdíj bevezetése nem jelent megoldást a hálapénz kérdésére

A vizitdíj és a kórházi napidíj bevezetése nem jelent megoldást a hálapénz kérdésére - jelentette ki Golub Iván, a Magyar Kórházszövetség korábbi elnöke csütörtökön Szegeden.


Dátum: 2007-06-07 15:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78835
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:19:48.301279, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Olyan összegű térítési díjat nem lehet megállapítani, amely lényegi hatással lenne a hálapénz "intézményére" - mondta a szakember a XIV. Magyar Egészségügyi Napok című konferencián tartott előadásán. A szövetség felmérése alapján a vizitdíj bevezetése jelentős pluszfeladatot hárít az intézményekre, ugyanakkor "némi pozitív szaldóval" többletbevételt jelent. Fölmerültek azonban olyan vélemények is, hogy a vizitdíj sok embert elrettent attól, hogy időben orvoshoz forduljon - fogalmazott Golub Iván.

Az Egészségbiztosítási Felügyelet létrehozására komoly aggályokkal tekintenek a kórházak - mondta a szakember, aki úgy véli, a felügyelet tevékenysége nem sújthatja kizárólag a szolgáltatói oldalt, a finanszírozó, szolgáltatásvásárló oldal működését legalább ugyanolyan mértékben szabályoznia kellene. Az egészségügyi intézmények szerint is szükség van a kórházak minőségügyi szempontok alapján történő ellenőrzésére. A biztosítónak joga és kötelessége tájékoztatni a biztosítottat, ez azonban csak egy előre meghatározott, szakmailag megalapozott és hiteles rendszerben történhet - hangsúlyozta Golub Iván.

A kórházszövetség volt elnöke hangsúlyozta, a szervezet egyetért az egészségügyi reform alapvető céljaival, a struktúra átalakítása azonban pénzbe kerül, "e nélkül szemfényvesztés vagy reménytelen próbálkozás". Úgy vélte, hogy jelenleg "reformköntösbe" bújtatott, gyakran ágazat ellenes retorikával kísért kiigazításról van szó, ahol a valódi reformelemek háttérbe szorulnak.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek