India és Kína közös hadgyakorlatra készül
India és Kína első közös szárazföldi hadgyakorlatára készül - írta az Indian Express című napilap csütörtöki számában.
Dátum: 2007-06-07 16:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78849
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:19:52.316431, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tervek szerint októberben mintegy száz indiai katona venne részt terrorizmusellenes gyakorlaton Kínában - közölte Dzs. Dzs. Szingh tábornok, indiai hadseregparancsnok, aki májusi kínai látogatása során kötött erről megállapodást.
A két ázsiai nagyhatalom 2003-ban már tartott közös tengerészeti hadgyakorlatot. Ugyanebben az évben egyezett meg a két fél arról, hogy határvitáikat tárgyalásos úton próbálják megoldani. 1962-ben rövid, ám nagy veszteségekkel járó határháború tört ki India és Kína között.
MTI - fidesz.hu