Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bajban a "kulturális főváros": menesztik, aki beszél?

A pécsi Európa Kulturális Fővárosa program (EKF) építész igazgatója, Freivogel Gábor felmentését kezdeményezik a város szocialista képviselői. Távozik posztjáról júniusban Kiss Tibor is, a program általános igazgatója. Szerinte "túlvállalta magát" Pécs a rangos cím elnyerésével.


Dátum: 2007-06-07 16:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78854
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:19:53.784016, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A pécsi MSZP úgy gondolja, Freivogel Gábor alkalmatlan feladata további ellátására. Munkája és az utóbbi időben tett sajtónyilatkozatai nagymértékben elősegítették, hogy "a projektek megvalósulása tekintetében bizonytalanságérzet alakuljon ki" - indokolta az EKF program építész igazgatójának tervezett menesztését Tóth Bertalan. A város alpolgármestere, aki egyben a párt városi elnöke is, hozzátette: később tesznek javaslatot arra, hogy ki, vagy kik vegyék át Freivogel Gábor feladatait.

Hozzátette: a kérdésben várhatóan még a csütörtöki közgyűlés ülésén döntés születik.

A pécsi kulturális projekt késlekedése egyre szembetűnőbb. Szakértők szerint behozhatatlannak tűnő késlekedések, szükséges, ám még el sem indult beruházások jellemzik a programot.

Mint arról korábban beszámoltunk, távozik posztjáról júniusban Kiss Tibor is, a 2010-es pécsi program általános igazgatója. Ezt maga a direktor közölte hétfőn. "Felmentésemet a napokban kértem Tasnádi Pétertől, Pécs polgármesterétől, aki azt elfogadta, de a végső döntést a közgyűlés hozza meg az ügyben" - fogalmazott. Kiss várhatóan közös megegyezéssel áll fel az igazgatói székből. Ő úgy vélte, Pécs "túlvállalta magát" a programmal kapcsolatban.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek