G8: döntés CO2-csökkentésről
Angela Merkel a németországi G8-csúcson csütörtökön délután közölte, hogy a résztvevőknek sikerült "egy igen sikeres" megállapodásra jutniuk, miszerint 2050-re a széndioxid-kibocsátást a felére csökkentik.
Dátum: 2007-06-07 17:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78860
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:19:55.607178, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A nap során többen érveltek a széndioxid-kibocsátás csökkentésére vonatkozó nemzetközi vállalási kvóta mellett, beleértve a csökkentés menetrendjét is, jóllehet kezdetben felvetődött, hogy egy ilyen konkrét vállalás nem lehet, illetve lesz a csúcstalálkozó célja. Tony Blair brit miniszterelnök a nap korábbi részében már reményét fejezte ki egy jelentős csökkenésről születendő megállapodásban, dacára annak, hogy az Egyesült Államok ellene van az európaiak által szorgalmazott kötelező erejű kibocsátás-csökkentésnek. Nicolas Sarkozy francia elnök is kifejtette: kellene rögzíteni számszerűsített vállalásokat, ez úgymond vitán felül áll és Steve Harper kanadai elnök szerint is "alapvető" a kötelező célok kitűzése a csökkentésben, és mindenfajta ilyen irányú megállapodásnak valamennyi nagy légszennyező nemzetre ki kell terjednie.
MTI - fidesz.hu