Brit önkéntesek élő pajzsként
Brit önkéntesek indultak szombaton Irakba, hogy ott élő pajzsként védelmezzenek lehetséges célpontokat amerikai-brit katonai beavatkozás esetén. A szombati brit sajtó szerint a jövő héten ki fog derülni, hogy egy ilyen támadásnak gyakorlatilag semmiféle alapja nincs. A brit önkéntesek első csoportjában ötvenen vannak; a csoport egy emeletes londoni busszal és két, ugyancsak klasszikus londoni taxival hajt keresztül egész Európán, s útközben igyekszik támogatást felhajtani az iraki háború elleni kampányhoz. Az "élő pajzsok" e három járművel tervezik megtenni a 4800 kilométeres utat egészen Bagdadig.
Dátum: 2003-01-25 14:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7198
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:01:43.750915, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Február 15-én újabb konvoj indul, de abban már hatszázan lesznek, hat londoni emeletes buszt megtöltve. Ugyancsak Irakba készül - igaz, csak önmagában - Tony Benn, a kormányzó Munkáspárt veteránja, volt kabinettag, akit előzetes értesülések szerint fogad majd Szaddám Huszein iraki elnök is. Benn, aki a Tony Blair kormányfő nevével fémjelzett, erősen modernizált "új" Labourrel szemben a brit politikai élet fő sodorvonalából mára teljesen kiszorított, szakszervezeti hátterű munkáspárti balszárny egyik utolsó mohikánja, a BBC-nek azt mondta: utazásának célja a békés megoldás lehetőségének felkutatása. - Bush elnök és Tony Blair véleményét nap mint nap hallhatjuk ... nem hallottuk azonban még Szaddám Huszeinét - tette hozzá.
A brit önkéntesek első csoportjának tagjai közül többen is kijelentették: készek a tűzvonalban elhelyezkedni, ha megkezdődik az amerikai-brit támadás.
A szombati The Guardian értesülése szerint azonban a katonai fellépés megalapozásához kiépített amerikai érvrendszert súlyosan kikezdi majd az ENSZ-ellenőrök jövő héten esedékes beszámolója. A vezető baloldali brit napilap szerint a fegyverzetellenőrök hétfőn benyújtandó beszámolójukban gyakorlatilag azt fogják bejelenteni, hogy semmit sem találtak, és azt is, hogy Szaddám Huszein megfelelő együttműködési készséget mutat az ellenőrzések során.
A The Guardiannek egy magas állású ENSZ-illetékesként leírt forrás azt mondta, hogy az ellenőrök további több havi feltáró tevékenységhez fognak időt kérni a világszervezettől. Korábbi londoni sajtóértesülések szerint azonban Washingtonban már csupán hetekben számolják az időt a támadásig.
MTI - fidesz.hu