Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fidesz-KDNP: tisztújítás a frakcióban június 18-án

Jövő hétfőről egy héttel későbbre, június 18-ára halasztotta tisztújító ülését a Fidesz és a KDNP frakciószövetsége - mondta a Fidesz frakcióigazgatója és a KDNP szóvivője az MTI-nek.


Dátum: 2007-06-07 18:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78869
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:19:58.243434, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója és Halász Zsuzsa, a KDNP szóvivője az MTI-nek megerősítette, hogy jelenlegi állás szerint valóban június 18-án lesz a tisztújító ülés, de a halasztás okáról nem nyilatkoztak.

Az MTI a frakciószövetséghez közel álló forrásokból származó információi szerint a tisztújítást, amelyet eredetileg június 4-én tartottak volna, Orbán Viktor külföldi útja miatt kellett elhalasztani június 11-ére, de most ez az időpont is tovább tolódik, mert a Fidesz elnökének ismét külföldi elfoglaltsága van.

Répássy Róbert a tisztújításról elmondta: a frakció alapszabálya szerint a képviselőcsoport és a parlament tisztségviselőire a Fidesz-KDNP frakciószövetség elnöksége tesz javaslatot.

Ennek alapján a KDNP és a Fidesz frakciójának tagjai külön szavaznak majd a frakcióvezetőről, frakcióvezető-helyettesekről, frakcióigazgatóról, parlamenti alelnökökről, bizottság elnökökről és alelnökökről, valamint a bizottsági tagságról is.

A tisztújításra azért van szükség, mert a frakciószövetség alapszabálya szerint 2006-ban csak egy évre szóló döntést hoztak ezekről a posztokról, most viszont három évre választják meg a tisztségviselőket.

A tisztújítás mellett ezen a június 18-i frakcióülésen ad tájékoztatást Áder János arról, milyen munkát kíván végezni a jövőben, tekintettel arra, hogy sajtóinformációk szerint a fideszes parlamenti alelnök "hátrébb lép a politika színpadán", "kiváltja" ügyvédi praxisát, vagy a 2009-es európai parlamenti (EP) választáson indulva EP-képviselőnek jelölteti magát.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek