Elhalasztják az ENSZ-szavazást a koszovói határozattervezetről
A világ hét legfejlettebb ipari állama és Oroszország (G8) megállapodott abban, hogy meghatározatlan időre elhalasztják a szavazást az ENSZ Biztonsági Tanácsában a Koszovó jogállását rendező határozattervezetről - közölték csütörtökön Heiligendammban diplomáciai források.
Dátum: 2007-06-08 09:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78886
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:20:03.502495, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Egyezség született arról, hogy egy ideig nem lesz (BT-)határozat, de közösen munkálkodni fogunk azon, hogy megoldást találjunk" - mondta egy névtelenséghez ragaszkodó diplomata.
Előzőleg Nicolas Sarkozy francia elnök azt javasolta, hogy halasszák el fél évvel a dél-szerbiai tartomány jogállásáról szóló döntést.
A francia államfő ugyanakkor kijelentette: Oroszországnak el kell fogadnia, hogy - mint fogalmazott - elkerülhetetlen Koszovó távlati függetlensége. (Moszkva hagyományosan a Koszovó függetlenségét mereven elutasító Szerbia szoros szövetségese.)
Sarkozy kifejtette, javaslata értelmében Szerbiát és Koszovót rászorítanák arra, hogy tárgyaljanak egymással, s hat hónapon belül állapodjanak meg a jelenleg napirenden szereplőnél "jobb státusban". Ha nem sikerülne ilyet találni, csak akkor alkalmaznák az ENSZ-főtitkár különmegbízottja, Martti Ahtisaari finn diplomata által március végén előterjesztett, Koszovónak széles körű, ellenőrzött függetlenséget előirányzó javaslatot - mondta a francia elnök, hozzáfűzve, hogy a G8-országok vezetőinek tanácsadói már csütörtök éjjel nekilátnak a javaslat formába öntésének.
Az Egyesült Államok és a BT-ben képviselt európai országok a múlt héten terjesztettek elő egy határozati javaslatot a zömmel albánok lakta dél-szerbiai tartomány jövőjéről. A tervezet az Ahtisaari-tervre támaszkodik, amit azonban Szerbia és a BT-ben vétójoggal bíró Oroszország is elutasít.
MTI - fidesz.hu