Csehországot váratlanul érte az orosz elnök rakétavédelmi kezdeményezése
Csehországot váratlanul érte a Nyolcak németországi csúcstalálkozóján Washingtonnak tett orosz kezdeményezés, amely szerint a Kelet-Európába tervezett amerikai rakétapajzs helyett Oroszország és az Egyesült Államok Azerbajdzsánban közösen építhetne ki rakétaelhárító rendszert.
Dátum: 2007-06-08 09:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78887
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:20:03.805117, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Vlasta Parkanova cseh védelmi miniszter azt mondta, "derült égből villámcsapás" volt a Heiligendammban bejelentett orosz kezdeményezés
Mirek Topolanek cseh kormányfő úgy vélte, az ajánlat Moszkva azon törekvésének a jele, hogy újra orosz befolyási övezetté tegye Közép-Európát. A miniszterelnök mindazonáltal áttörésként értékelte, hogy Putyin elnök kész volt tárgyalni George Bush amerikai elnökkel a vitatott rakétarendszerről.
Ondrej Liska, a kormánykoalícióban résztvevő Zöldek külpolitikai szóvivője úgy értékelte, az orosz ajánlat annak a bizonyítéka, hogy nem dúl "hidegháború", mint azt többen emlegették az amerikai rakétaelhárító rendszer részeként Lengyelországba telepíteni tervezett elfogórakéták és a Csehországba tervezett radarállomás kiváltotta orosz tiltakozás kapcsán.
Putyin orosz elnök a világ hát legfejlettebb ipari államát és Oroszországot tömmörítő G8-országok csúcstalálkozóján javasolta az amerikai elnöknek, hogy használják közösen az Azerbajdzsán területén Oroszország által működtetett rádiólokációs rendszert, mert ezzel - szavai szerint - szükségtelenné válik a két fél csapásmérő eszközeinek telepítése közvetlenül az európai határoknál.
A lengyel külügyi szóvivő közlése szerint Putyin elnök ajánlata nem változtat semmit az amerikai rakétavédelmi rendszer elemeinek lengyelországi telepítéséről folyó lengyel-amerikai tárgyalásokon. Robert Szaniawski kijelentette: álláspontunk változatlan. A rakétapajzs lengyelországi építésének el kell vezetnie országunk biztonságának megerősítéséhez.
Az európai rakétapajzs kérdéseiről lesz szó a pénteki lengyel-amerikai csúcson: Lech Kaczynski lengyel államfő és George Bush amerikai elnök a balti-tengeri Hel-félszigeten találkozik.
Az Egyesült Államok 10 elfogórakétát akar elhelyezni Lengyelországba és egy nagyon korszerű célkövető radart Csehországban.
MTI - fidesz.hu