Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Németországban egy asztalhoz ülhettek a junior nyolcak a "nagy" nyolcakkal

A G8-országokból érkezett nyolc fiatal és egy a harmadik világot képviselő kilencedik társuk csütörtökön a németországi Heiligendammban csaknem egy órára odatelepedhettek a kerekasztalhoz a G8-ak állam- és kormányfői mellé, s mindegyikük előadhatta panaszát.


Dátum: 2007-06-08 10:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78892
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:20:05.565298, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ENSZ Gyermekvédelmi Alapja (UNICEF) által szervezett J8 (a G8 "junior" változata) tagjai - 16-17 éves középiskolások - többek között felvetették a nyolc nagyhatalomnak, hogy járuljon hozzá mikrohitelek afrikai folyósításához.

Afrika megsegítésével kapcsolatban az oktatásba való befektetést nevezte a legfontosabbnak a harmadik világ országait képviselő 17 éves tanzániai Isaya Yunge.

Az amerikai Kavitha Narra - George Bush amerikai elnök mellett ülve - az éghajlatváltozásról beszélt, s kijelentette: "kevés időnk maradt a cselekvésre".

A junior nyolcak mindegyike felvetett egy-egy témát, s az állam- és kormányfők röviden felszólalva kivétel nélkül reagáltak ezekre.

A találkozó utáni sajtótájékoztatón a fiatalok csak amiatt mondták magukat csalódottnak, hogy nem tehettek fel kérdéseket a Nyolcak vezetőinek.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek