Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Római mozaikműhely a budapesti Hercules-villában

Szombaton és vasárnap római mozaikműhely várja a római kor iránt érdeklődőket a budapesti Aquincumi Múzeumhoz tartozó Hercules-villában, amelyet erre az alkalomra megnyitnak a nagyközönség előtt - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.


Dátum: 2007-06-08 10:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78893
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:20:05.921046, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A római mozaikműhely a Hercules-villa korhű környezetében mutatja be, hogy készítették a római kor pompás épületdíszeit, a mozaikokat, valamint a falfestményeket - olvasható a távirati irodához eljuttatott közleményben.

Mint írják, a látogatók helytörténeti-ismeretterjesztő idegenvezetés keretében megtekinthetik az aquincumi katonavárost és a Hercules-villa szűkebb környezetét.

Az Aquincumi Múzeum régésze a római kor mozaikművészetéről és a freskókészítésről tart előadást. Az érdeklődők pedig - iparművészek által irányított foglalkozáson - meg is ismerkedhetnek az alapanyagokkal valamint a készítési technikákkal, és az aquincumi mintakönyvek alapján maguk is készíthetnek mozaikot, illetve falfestményt.

A szervezők a távirati irodának elmondták, hogy a Hercules-villa csak ezen hétvégén látogatható, ezt követően felújítási munkálatok miatt bizonytalan időre bezár.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek