A kormány máig adós a tárgyalási eredményekkel
Az MSZP-nek az uniós csatlakozás kapcsán nem a Fidesz álláspontjával kellene foglakoznia, hanem saját viszonyát kellene tisztáznia az európai integrációhoz - mondta Szájer József, a Fidesz alelnöke szombaton.
Dátum: 2003-01-25 16:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7202
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:01:44.928109, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A politikus Jánosi Györgynek arra a kijelentésére reagált, amely szerint az MSZP országos választmánya elvárja a Fidesz vezetőitől, Orbán Viktortól, Áder Jánostól és Szájer Józseftől, hogy a nyilvánosság előtt egyértelműen tegyenek hitet az európai uniós csatlakozás mellett.
Szájer József leszögezte, hogy a Fidesz lényegében megalakulása óta a csatlakozás híve volt.
Hozzátette: az MSZP jelenlegi vezetői, és a kormány tagjai között is sokan vannak olyanok, akik néhány éve még a KGST és a Varsói Szerződés mellett álltak ki. Emlékeztetett arra, hogy 1990-ben a szocialista frakció nem támogatta e szervezetek megszüntetését.
A kormány máig adós az uniós csatlakozást meghatározó koppenhágai csúcstalálkozón született megállapodás eredményeinek ismertetésével, mondta Szájer József.
A fideszes politikus kifogásolta azt is, hogy az Országgyűlés elnöke november óta nem hívta össze a parlament európai uniós nagybizottságának ülését. Hozzátette: "ebből is azt a következtetést vonjuk le, hogy a szocialista párt tagjai félnek attól, hogy a közvélemény megismerje a tárgyalások az eredményét".
Szájer József rámutatott: az MSZP feladata az emberek tájékoztatása lenne.
MTI - fidesz.hu