Jobboldali győzelem várható a francia nemzetgyűlési választásokon
Az elnökválasztást követően, alig három hétig tartó kampány után vasárnap tartják Franciaországban a nemzetgyűlési választások első fordulóját: valamivel több, mint 44,5 millió választópolgár 7639 jelölt közül választhatja ki az elkövetkező öt évre a francia parlament alsó házának 577 képviselőjét.
Dátum: 2007-06-08 13:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78908
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:20:10.641864, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A május 6-án fölényes győzelemmel államfővé választott Nicolas Sarkozy többször hangoztatta: a Franciaország modernizálásához szükséges reformok végigviteléhez széles parlamenti többségre van szüksége. Annak ellenére, hogy az utolsó közvéleményi-kutatási adatok alapján úgy tűnik, a baloldal javít helyzetén, a köztársasági elnök vágya látszik megvalósulni: a kormányzó jobbközép Népi Mozgalom Uniója a szavazatoknak több mint negyven százalékára számíthat, aminek eredményeképp, a francia választási rendszer sajátosságai miatt, a nemzetgyűlési helyek közel nyolcvan százalékát jobboldali képviselők foglalhatják majd el. A felmérések 366 és 460 közé teszik a majdani UMP-s képviselők számát.
A francia nemzetgyűlés képviselőit két fordulóban választják meg: a szavazásra jogosultak csak jelöltekre szavaznak, pártlisták nincsenek. A második fordulóra június 17-én kerül sor.
A rövid kampány alatt az ellenzéki Szocialista Párt (PS) annak kockázatát hangsúlyozta, hogy a szinte mindenki által elkönyvelt jobboldali győzelem túl nagy mértéke a demokratikus egyensúly felborulásához vezethet. Elemzők szerint egy újabb vereség a szocialisták látszólagos egységét teljesen megtörheti. A jelenleg 150 fős frakcióval rendelkező szocialisták 120-173 képviselői helyre számíthatnak a felmérések szerint. Támogatottságuk 29 százalék körül mozog.
Az elnökválasztás első fordulójában a szavazatok 18,57 százalékával harmadik helyen végzett Francois Bayrou a nemzetgyűlési választásokon is a centrum függetlenségére törekszik. A korábban az UMP-vel koalícióban kormányzó centrista Unió a Francia Demokráciáért (UDF) utódpártja, a tízszázalékos támogatottsággal rendelkező Demokrata Mozgalom (Modem) a jelenlegi 29 képviselői hely után az új nemzetgyűlésben csak 1-6 helyre számíthat.
A volt UDF képviselőinek többsége, elfordulva elnöküktől, Hervé Morin volt frakcióvezető, új védelmi miniszter vezetésével Új Centrum néven alakított politikai formációt Sarkozy támogatására. Velük szemben az UMP nem állított képviselőjelöltet, így feltehetően többségük újra helyet kap a nemzetgyűlésben.
A szélsőjobboldali Nemzeti Front eddig sem rendelkezett nemzetgyűlési képviselőkkel, s Jean-Marie Le Pen pártelnök hagyományos szavazótáborának jelentős része az elnökválasztáson Nicolas Sarkozyre adta voksát. Vasárnap a szélsőjobboldal számítások szerint tovább marginalizálódik Franciaországban. A felmérések 4-6 százalékot jeleznek előre az FN-nek, amely így egyetlen képviselő helyet sem kap.
A 2007-es választások másik nagy vesztese a Franciaországban eddig jelentősnek számított radikális baloldal. A második világháború utáni első választáson, 1946-ban a Francia Kommunista Párt (PCF) 146 fős frakcióval rendelkezett a nemzetgyűlésben. Tíz évvel ezelőtt még 41, 2002-ben már csak 21 képviselője volt. Marie-George Buffet főtitkár az elnökválasztás első fordulójában a szavazatok alig 1,93 százalékát szerezte meg, és a felmérések szerint elképzelhető, hogy nem lesz kommunista frakció az új francia nemzetgyűlésben.
A Zöldek három képviselőjét viszont valószínűleg újraválasztják a franciák, de az elsősorban a fővárosban népszerű, a radikális baloldalhoz tartozó párt helyzete is meggyengült.
A centristák önálló indulása ellenére, a szélsőjobboldal és a radikális baloldal meggyengülése miatt erős bipolarizáció várható vasárnap, azaz feltehetően szinte kizárólag szocialista és az UMP által támogatott képviselők jutnak majd be a második fordulóba.
Az első forduló nagy kérdése, hogy a 84 százalékos részvétellel zajlott elnökválasztás után hat héttel hajlandóak-e a szinte biztos eredmény tudatában a franciák még egyszer nagy számban az urnákhoz vonulni. Az elmúlt húsz évben a nemzetgyűlési választásokon a távolmaradás mindig meghaladta a harminc százalékot.
Sajátos francia helyzet, hogy az új államfő által május 16-án kinevezett 15 tagú kormány 11 minisztere - köztük maga Francois Fillon kormányfő is - indul a nemzetgyűlési helyekért vívott versenyben.
Ségolene Royal, az elnökválasztás szocialista jelöltje viszont nem vesz részt a megméretésben. Politikai ambíciói között inkább a pártfőtitkári poszt szerepel, amelyet a 2008-as kongresszuson kíván megszerezni.
A francia törvények kötelezik a pártokat, hogy egyenlő számú férfi és női jelöltet indítsanak. Ennek ellenére a nők aránya csak 41,6 százalék lesz a választásokon: 2,7 százalékkal kevesebb, mint öt évvel ezelőtt. Legkevesebb női jelöltet az UMP indít (26 százalék), így a nemzetgyűlésben feltehetően csak húsz százalék körül lesz a nők aránya.
A jelenlegi 577 képviselő között alig 22 színes bőrű. Az UMP elsősorban a fővárosi választókerületekben indít összesen alig 12, a szocialisták pedig 20 afrikai vagy arab bevándorló származású jelöltet, s így a francia nemzetgyűlés várhatóan továbbra sem lesz a sokszínű Franciaország tükörképe.
MTI - fidesz.hu