Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egyeztetés a vasúti szolgáltatásokról

A vasúti késések megtérítéséről, a vonatok higiéniai állapotáról és az online jegyrendelésről is egyeztetett Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter és a fideszes Koszorús László pénteken; utóbbi tájékoztatása szerint az elvekben egyetértettek.


Dátum: 2007-06-08 14:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78909
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:20:10.974219, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A résztvevők által a találkozó után elhangzottakból kiderül, hogy a Fidesz és a Fidelitas törvényi garanciákat sürget, míg Kóka János közölte: európai színvonalú vasúti szolgáltatások bevezetését várja el július 1-től az önálló személyszállítási vállalat indulásával.

Az egyeztetést Kóka János kezdeményezte a vasúton utazók kényelmének fokozása érdekében, azt követően, hogy a Koszorús László fideszes országgyűlési képviselő, a Fidelitas alelnöke törvényjavaslatot nyújtott be a vasúti késések ügyében, emellett közérdekű bejelentést tett az ÁNTSZ-nél és a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőségnél a vonatok higiéniai állapota miatt.

A minisztérium közleménye szerint a szakmai megbeszélésen a Magyar Vasúti Hivatal (MVH) elnöke és a MÁV szakértői is részt vettek.

Az egyeztetésen történtekről Koszorús László az MTI érdeklődésre elmondta: elviekben egyetértettek a miniszterrel a vasúti késések kártérítése, a vonatok higiéniai állapota és a online jegyrendelés ügyében. A késések ügyében ugyanakkor Koszorús László minél előbbi törvényi garanciákat javasolt, ezért jelezte, hogy az erről szóló fidelitasos javaslat sürgősségi tárgyalását kérik az Országgyűléstől.

Az ellenzéki képviselő közölte: a törvényjavaslatban francia és német mintára azt kezdeményezik, hogy 15 perc késésnél a jegy árának negyedét, fél óránál a felét, egy órás késésnél pedig az egész jegyárat térítsék vissza az utasoknak. Koszorús László sajnálatát fejezte ki, hogy a minisztérium csak ősszel akar lépni ebben az ügyben, holott szerinte még a nyári utazások előtt meg kellene oldani a késésekből adódó kellemetlenségeket, amelyek naponta 17 ezer, évente 6 millió utast érintenek a MÁV vonatain.

A Fidesz szerint a vonatok higiénia állapotát is javítani kell, hiszen bár az előírások szerint minden nap kellene takarítani, fejvédőhuzatot cserélni és a mosdóban vizet utántölteni, ezek az általános tapasztalat szerint nem teljesülnek. Koszorús László az egyeztetésen az online jegyrendelés bevezetését is javasolta, amivel elmondása szerint Kóka János egyetértett.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek