Cigány önkormányzati szövetséget alakított a Lungo Drom Lakitelken
Farkas Flórián elnökletével megalakult a Cigány Önkormányzatok Országos Szövetsége Lakitelken; az új szerveződés közös munkacsoportot hozott létre a Nemzetei Fórummal - tájékoztatta a két szervezet elnöke az MTI-t pénteken.
Dátum: 2007-06-08 14:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78910
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:20:11.277142, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kétnapos tanácskozáson alakult, mintegy kilencszáz települést tömörítő szövetség a Lungo Drom választási programjának megvalósítását tűzte ki célul, annak érdekében, hogy a választók akarata érvényesülhessen, hiszen a Lungo Drom és szövetségesei a cigány szavazatok 70 százalékát szerezték meg a választások során - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.
A tájékoztatás szerint Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke egyeztetést folytatott a Nemzeti Fórum elnökével, Lezsák Sándorral, és létrehoztak egy közös munkacsoportot, annak érdekében, hogy előkészítsék a két szervezet közötti együttműködési megállapodást.
A múlt év október elsejei kisebbségi önkormányzati választásokon a Lungo Drom 62.829 szavazatot kapott és 1.591 képviselőt juttatott a testületekbe, míg a Magyarországi Cigányszervezetek Fóruma (MCF) 50.394 szavazattal 1.335 mandátumot szerzett.
A márciusi országos kisebbségi választásokon az Országos Cigány Önkormányzat 53 tagú közgyűlésben a Lungo Drom 28, míg az MCF 25 mandátumot szerzett, de a megismételtetett alakuló ülésen az addigi elnököt, az MCF-et is vezető Kolopár Orbánt választották elnöknek.
MTI - fidesz.hu