Botticelli-freskót tártak fel Esztergomban
Az esztergomi freskót, amelynek egyik alakját a legújabb kutatások Botticellinek tulajdonítják, először 1934-ben tárták fel itáliai restaurátorok; a négy erényt ábrázoló falképet 1938-tól láthatta a nagyközönség - mondta el az MTI-nek pénteken a Vármúzeum igazgatója.
Dátum: 2007-06-08 16:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78923
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:20:15.663742, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A freskó az esztergomi vár Árpád-kori lakótornyában található, ahol a XV. század második felében Vitéz János, Esztergom akkori érseke dolgozószobát rendezett be - tette hozzá Horváth Béla.
Korabeli dokumentumok, például a firenzei levéltár adatai szerint Vitéz János a firenzei Filippo Lippi festőműhelyét bízta meg a szoba freskóinak elkészítésével.
Botticelli ennek a festőiskolának volt az egyik legtehetségesebb tanítványa. Levéltári adatok tanúskodnak arról, hogy Botticelli belépett Lippi műhelyébe, de egy szakasz hiányzik a dokumentumokból, ez lehetett az időszak, amikor mestere Magyarországra küldte - vélekedett a Vármúzeum igazgatója.
A művészettörténészek 2000-től a legkorszerűbb eszközökkel vizsgálták újra a freskót, és a négy reneszánsz erény közül a mértékletességet ábrázoló nőalak sajátságos arányaiból, haj-, nyak-, és arcábrázolásából arra következtettek, hogy az minden bizonnyal Botticelli keze munkája.
A felfedezés jelentőségét egyedülállóvá teszi, hogy Botticellinek Itálián kívül másutt nem maradt fent freskója - hangsúlyozta Horváth Béla.
MTI - fidesz.hu