Ágh Péter lett a Fidesz szombathelyi szervezetének elnöke
Ágh Péter országgyűlési képviselőt, a Fidelitas alelnökét választották meg a Fidesz szombathelyi szervezetének elnökévé; a tisztújítás során hat alelnököt is megválasztott a helyi szervezet - jelentették be pénteki sajtótájékoztatójukon az új elnökség tagjai.
Dátum: 2007-06-08 16:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78924
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:20:16.004929, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Kijelenthetjük, hogy lezárult egy korszak a szombathelyi Fidesz történetében, távoztak azok az emberek, akik egzisztenciális okból vagy személyes karrierszempontok miatt akarták elhagyni a Fideszt, jelenleg pedig egy egységes és megújult csapat áll neki az elkövetkezendő két évnek" - jelentette ki Ágh Péter.
Az elmúlt két évben távozott például a helyi szervezetből, sőt a pártból is Szabó Gábor, a Fidesz volt szombathelyi polgármestere és Gyimesi József, volt fideszes országgyűlési képviselő.
Szabó Gábor ma az MDF politikusaként alpolgármesteri posztot tölt be a szocialista és szabad demokrata városvezetés mellett, Gyimesi József pedig egy független civil szervezet képviselőjeként került be a városi közgyűlésbe.
Az új városi elnök kijelentette: csapatuk feladatának tekinti, hogy egyértelmű alternatívát tudjon kínálni a jelenlegi városvezetéssel szemben, amely szavai szerint az elmúlt időszakban jól láthatóan mást nem csinál, mint "arrogánsan nyúl rá a pozíciókra" , saját embereinek oszt pozíciókat, jól fizető állásokat, és "luxusberuházásokat" visz véghez.
"Ezzel szemben valóban alternatívát akarunk megfogalmazni az elkövetkezendő két évben, alkotó ellenzék akarunk lenni, meg kívánjuk alapozni azt a programot, amelyet 2010-ben a választóknak tudunk adni "- mondta.
MTI - fidesz.hu