Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szokatlan stílusával Sarkozy a G8 vezetőit is lehengerelte

Nicolas Sarkozy francia államfő nem annyira a hivatalban lévő köztársasági elnökre, hanem a hallgatósága megnyerésére kampányt folytató elnökjelöltre emlékeztetett a világ iparilag legfejlettebb hét országát és Oroszországot tömörítő nyolcas csoport, a G8 németországi csúcstalálkozóján - vélekedtek egybehangzóan a pénteki francia napilapok.


Dátum: 2007-06-08 17:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78928
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:20:17.626510, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Köszönet, Nicolas, az energiádért" - dicsérte meg a francia sajtó beszámolója szerint Angela Merkel német kancellár francia kollegáját a Heiligendammban a G8-csoport csúcsértekezletén a globalizációról és az éghajlatváltozásról tartott megbeszélés végén.

"Ahelyett, hogy hasonlatokban és körvonalakban beszélünk, melynek végén mindenki mást ért a dolgokon, őszintén beszélve találhatunk megoldásokat" - jelentette ki Sarkozy a csúcstalálkozón tartott sajtótájékoztatóján. "Hozzásegítettem Merkel asszonyt egy sikerhez. Azt szeretném, ha segítene nekem tető alá hozni az egyszerűsített szerződést" - jelentette ki később francia újságíróknak. A kommentárok szerint a francia elnökválasztási kampányban kipróbált módszerét alkalmazta Sarkozy a világ vezetői államfőinél is.

Nicolas Sarkozy határozott célja volt, hogy első jelentős nemzetközi bemutatkozásán elődjénél kevésbé görcsösnek és kevésbé protokollárisnak mutatkozzon. "Új vagyok, és újfajta stílusommal el tudom érni, hogy az emberek szóba álljanak egymással" - jelentette

ki Sarkozy újságíróknak a csúcstalálkozó előtt.

A sajtóbeszámolók szerint a francia elnök igazi kampánybeszédeket tartott kollegái előtt, amelyben a Franciaországra váró mélyreható reformokról beszélt és arra kérte a többi államfőt, hogy mutatkozzanak offenzívebbnek a globalizáció elleni védekezésben.

Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott - a várakozásokkal ellentétben pozitívnak minősített - megbeszéléséről tartott sajtótájékoztatóján francia újságírók arról kérdezték, hogy min nevetett olyan jót a francia államfő. "Azt mondta, hogy egyenes vagyok. Én meg azt válaszoltam, hogy tőle tanultam" - jelentette ki Sarkozy, aki moszkvai meghívást fogadott el jövő szeptemberre. Másnap délelőtt két megbeszélés között Putyin és Sarkozy már kettesben sétált, és a francia államfő mobiltelefonjáról tárgyalt az orosz elnök - számolt be a Le Figaro.

Tony Blair brit miniszterelnökkel saját kérésére a megbeszéléseknek helyszínül szolgáló szálloda teraszán tárgyalt Sarkozy, ahonnan a francia sajtó képviselői azt figyelték, hogyan igazítja kényelmesre a párnákat a francia államfő brit kollegája számára.

Sarkozy szerint Georges Bush amerikai elnököt is ő győzte meg, hogy a globális felmelegedés elleni harcról szóló nyilatkozat ne csak szimbolikus legyen.

"Mit csináltak volna nélküle? ... Nicolas Sarkozy a Heilingendammban elért néhány előrelépés apaságát rögtön magának tulajdonította" - ironizált a Le Monde.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek