Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Miért módosították hazánk számára hátrányosan a Gripen-szerződést?

Az MSZP kétségbeesetten igyekszik elterelni a figyelmet arról, hogy az MSZP-SZDSZ kormány 2003-ban teljesen érthetetlen módon, Magyarország számára hátrányosan módosította a svéd vadászrepülők beszerzésére vonatkozó magyar-svéd államközi szerződést.


Dátum: 2007-06-09 10:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78933
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:20:19.223887, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Azt a szerződést, amely nemzeti érdekeinket tartotta szem előtt, és mind gazdasági, mind biztonsági szempontból kedvező volt Magyarország számára. Az MSZP-SZDSZ kormány által módosított szerződés azonban, teljesen feleslegesen többletkiadásokat okozott Magyarország számára.

Az elmúlt napokban olyan információk láttak napvilágot, miszerint egy osztrák üzletember több millió dollárt kapott a szerződés 2003-as módosítása előtt. A parlamentnek ki kell vizsgálnia, hogy ez a több millió dolláros juttatás, milyen szerepet játszott abban, hogy az MSZP-SZDSZ kormány Magyarország számára hátrányosan módosította a korábbi magyar-svéd államközi szerződést.

Simicskó István

országgyűlési képviselő

KDNP

Kapcsolódó elemek