Incidens Putyin sajtótájékoztatóján
Váratlan incidens történt pénteken Vlagyimir Putyin orosz elnök heiligendammi sajtótájékoztatóján: egy újságírók között ülő fiatalember hirtelen felállt a helyéről, és az orosz demokráciát bíráló röplapokat kezdett osztogatni a jelenlévők között.
Dátum: 2007-06-09 10:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78935
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:20:19.906674, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Kiváló, ügyes!" - mondta erre Putyin, majd kért ő is a szórólapból. Ezután az orosz elnök németül reagált a benne foglaltakra. Azt mondta, hogy a közelgő oroszországi parlamenti és elnökválasztás után a világnak olyan Oroszországgal lesz dolga, amelyet a népe választ, és nem olyannal, amelyet valaki kívülről látni kíván.
Putyin elismerte, hogy a nemzetközi szervezetek jelentéseiben néha igazságos vagy igazságtalan bírálatok érik Oroszországot, de - tette hozzá - ilyen kritikák érik a G8-beli partnerországokat is. Mint kiderült, a röplapot osztogató fiatalember a Másik Oroszország nevű orosz ellenzéki szövetség tagja.
MTI - fidesz.hu