Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kóka asszisztense kérte áfa nélkül a számlát?

MDF-hez közeli körök egyértelművé tették, hogy Kóka János volt az a miniszter, akinek asszisztense egy zártkörű rendezvényen, ahol az SZDSZ elnökválasztásának győztesét ünnepelték a tulajdonossal azt közölte, hogy a politikus a rendezvény áfával értendő bruttó árát nem fizetné, inkább zsebbe fizetne, hiszen ez a magánpénze, nem a hivatali büdzséből megy. Az esetről - a miniszter neve említése nélkül - először a Manager Magazin számolt be.


Dátum: 2007-06-09 11:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78940
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:20:21.541834, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Dávid Ibolya a köztelevízióban pénteken - a név említése nélkül - megismételte a Manager Magazin állítását, és megvádolta az APEH-et, hogy a politikai rendőrség szerepét vette magára. Dávid elmondta, hogy az APEH berendelte a vendéglőst, akit soron kívüli eljárás keretében megbírságolták.

Dávid Ibolya ezután kiifejtette, hogy az eljárás kezd a Kádár-korszak legsötétebb praktikáira emlékeztetni.

-Mi azt várjuk, és hétfőn a parlamentben azonnali kérdést fogalmazunk meg - elsősorban Gyurcsány Ferenc, másodsorban Veres pénzügyminiszter felé -, adjanak kielégítő választ: fel lehet-e használni az APEH-et arra, hogy ilyen és hasonló esetekben eltussoljanak egy ügyet, és az APEH-et valamiféle politikai rendőrségként használják fel - mondta. Azt várjuk az érintett minisztertől, hogy álljon ki a nyilvánosság elé, a kormányfőtől pedig vizsgálatot kérünk. Nem lehet áfa-csaló a magyar kormányban - szögezte le az ellenzéki pártelnök.

Arra az újságírói felvetésre, hogy a miniszterelnök nem tudja, kiről van szó, a pártvezető úgy reagált: ha nem tudja, akkor miért indított eljárást a pénzügyminiszter az APEH-en keresztül az étteremtulajdonos ellen?

Kóka János gazdasági miniszter, az SZDSZ elnöke korábban azt mondta: nem ismeri az írást, ezért nem vizsgálódnak, de elvben elítéli az ilyen eseteket.Még hozzátette: Az SZDSZ véleménye ezzel kapcsolatban nyilvánvaló: nem lehetnek olyan kiváltságok, amelyek politikust érinthetnek, ilyen módon mindenkinek be kell tartani a törvényeket.

Szabályos számla ellenében fizették ki a Kóka János SZDSZ-elnökké választása után tartott rendezvényt - mondta Fekula László, a Colombus Étterem üzemeltetéséért felélős cég ügyvezetője szombaton az MTI-nek. Az ügyvezető cáfolta az APEH-ellenőrzés hírét is.

Mong Attila, a Manager Magazin volt főszerkesztője az MTI kérdésére, hogy Kóka Jánosra és a Columbus étteremre gondoltak-e a cikk megírásakor, szombaton azt válaszolta: a forrásuk névtelenséget kért, ezért sem a politikust, sem az éttermet nem fogják megnevezni forrásaik védelme érdekében. Megjegyezte: egyébként ragaszkodnak hozzá, hogy a történet valós.

MNO, MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek