Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Közalkalmazotti életpálya-programok

A kormány most azon dolgozik, hogy 2003. január 1-től beindulhassanak a közalkalmazotti életpálya-programok az egészségügy, az oktatás, a szociális szféra és a kultúra területén - mondta szerdán Őry Csaba a püspökladányi Karacs Ferenc Múzeumban tartott sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2002-02-27 16:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=446
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:18:59.482724, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára hangsúlyozta, hogy 1998-ban a polgári kormány a közszféra területén évtizedek óta felhalmozott súlyos feszültségekkel szembesült. Elmondása szerint elsőként a köztisztviselői törvényt, s ezzel a köztisztviselői életpálya-modellt kellett megalkotni, egyrészt mert a dinamikusan fejlődő magyar gazdaság és a polgárok érdeke szakszerűbb, gyorsabb és jobb közigazgatást igényelt, másrészt azért, mert az európai uniós csatlakozás felkészült, az EU közigazgatási gyakorlatát, jogszabályait és intézményeit ismerő köztisztviselőket igényel - mondta.

Őry Csaba kiemelte, hogy a köztisztviselői törvény életbe lépése óta hetven százalékos bérfejlesztésre került sor ebben a szférában.

Miután nagy számú keveset kereső ember dolgozik a közalkalmazotti területen, a minimálbér több mint duplájára emelése a közalkalmazottak mintegy harmadát érintette.

A második lépés a rendvédelmi szerveknél és a honvédelemben dolgozók életpálya-programjainak megalkotása volt, amit szeptember 11-e után nem kell különösebben indokolni - mondta.

Megítélése szerint most a legfontosabb a szakmai-ágazati életpálya-programok kidolgozása és egyeztetése az érdekvédelmi képviseletekkel.

Kérdésre válaszolva Őry Csaba sületlenségnek nevezte a diplomás-minimálbér bevezetésének gondolatát. Véleménye szerint így nem lehet megoldani a problémát, csak a szakmai ágazati tárgyalások révén.

Elismerte, hogy a társadalmi párbeszédet kritikák érték az Európai Unió részéről is, véleménye szerint azonban ez nem csak a kormány, hanem az érdekképviseletek problémája is, amelyet a jövőben meg kell oldani.

Kapcsolódó elemek