Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Embertelen bánásmód a CIA titkos európai börtönökben

Egyebek között dübörgő zenével, fullasztóan meleg vagy jéghideg légkondicionálással, heteken át meztelenül tartással kínozták az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) titkos európai börtöneiben a foglyokat - közölte Dick Marty, az Európa Tanács jelentéstevője pénteken közzétett második beszámolójában.


Dátum: 2007-06-09 11:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78944
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:20:22.792975, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A CIA törvénytelen európai tevékenységéről készült jelentésben Marty részleteket hozott nyilvánosságra a foglyokkal való embertelen bánásmódról, akiket az amerikai hatóságok "arctalan terroristaként", fantomfoglyokként" vagy "földön kívüliekként" kezeltek. A jelentés egykori foglyok, emberi jogvédők, a titkos börtönökben dolgozó vagy azokat létrehozó személyek névtelenül vállalt vallomásaira támaszkodik.

A letartóztatottakat feketébe öltözött, az arcukat teljesen eltakaró álarcot viselő, csak a szemük számára hagyott lyukon át figyelő, robusztus alkatú emberek vitték be zárkájukba. Ruhájukat szétszaggatták és letépték róluk. Egyeseket közülük hónapokon át teljesen elkülönítve, minden külső érzékszervi behatástól elzárva, állandóan megláncolva és megbilincselve tartottak apró cellákban. Ócska, túl rövid, fekete takarókat kaptak, nyers, íztelen élelmet adtak nekik, amit gyakran gondatlanul az edény mellé öntöttek.

Több fogoly szerint a légkondicionálást szándékosan úgy állították be, hogy a cella kellemetlen legyen: vagy túlfűtötték, vagy jeges szél süvített benne. Egyeseket állandó, erős zajjal zavartak, s emiatt nem tudtak elaludni, másoknak háttérzajokat közvetítettek, amelyeket ordító erejű nyugati zenével ellenpontoztak, vagy a Koránból vett, de kicsavart idézetekkel, esetleg mennydörgéssel, repülőgép felszállásának hangjával, nők és gyermekek sikolyával kevertek. A titkos fogva tartás politikája veszélyes precedenst teremtett - véli Dick Marty -, akit "mélyen megérintettek" a foglyoktól származó bizonyítékok.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek