Kóka bírálta Hillert és Kiss Pétert
Az SZDSZ addig érdekelt a kormányzásban, amíg vannak reformok - jelentette ki a Népszabadságnak adott interjúban Kóka János. Az SZDSZ elnöke elmondta: az országos tanács mai ülésén kidolgozzák a koalícióban maradás feltételeit, amelyek között az eddig ismerteken túl az egyházfinanszírozás kérdése is szerepel.
Dátum: 2007-06-09 12:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78950
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:20:24.830433, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kóka János nyilatkozatában név nélkül ugyan, de bírálja Hiller István oktatási miniszter és Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter tevékenységét is. Hangsúlyozza: az egészségügyben láthatóan sikerült elindítani a reformot, az oktatásban viszont nincs előrelépés a felsőoktatási intézmények gazdasági autonómiája terén. A vasúti reformot is eredményesnek tartja, ugyanakkor hozzáteszi: a szociálpolitikai kedvezmények átalakításához nem nyúlhattak hozzá.
hirtv.hu - fidesz.hu