Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ha most lenne a népszavazás, a Fidesz nyerne

A felmérés szerint a Fidesz valamennyi kérdése megszerezné a szükséges támogatást.


Dátum: 2007-06-09 13:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78953
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:20:25.784059, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Érvényes és eredményes lenne a Fidesz népszavazása, ha most hétvégén tartanák, derült ki a Szonda-Ipsos és az Este közös felméréséből. A kutatási adatok szerint a szavazáson ugyan csak a választópolgárok 48 százaléka venne részt biztosan, de a kérdésekre adott válaszok egyértelműen egy irányba mutatnak, azaz valamennyi esetben meglenne a 25 százalék plusz egy szavazatos arány, ami az érvényesség és eredményesség feltétele.

A felmérés szerint a Fidesz valamennyi kérdése megszerezné a szükséges támogatást. A legnagyobb arányban a kórházakkal kapcsolatos kérdéseket szavaznák meg a polgárok. A kórházi napidíjat a válaszadók 83 százaléka utasítja el, a kórházak privatizációját a szavazók 81 százaléka, a vizitdíjat pedig 77 százaléka.

Ugyancsak a választók 77 százaléka biztosítana elővásárlási jogot a földtulajdonosoknak a földterületekre. A tandíj bevezetését a megkérdezettek 69 százaléka, a gyógyszerek patikán kívüli árusítását a szavazók 65 százaléka ellenzi.

A felmérésből kiderült, hogy a kórházprivatizációt leszámítva pártalapon oszlanak két csoportra a válaszadók, a szocialista szavazók egyedül a kórházprivatizáció kérdésésében állnak többségükben a Fidesz véleményén.

index.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek