Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Felavatták a TGV új keleti szárnyát

Párizs Keleti pályaudvaráról ünnepélyesen útnak indították szombat reggel azt a szerelvényt, amely a francia nagy sebességű vasút, a TGV új keleti irányú, a fővárost Strasbourggal összekötő vonalát avatja fel.


Dátum: 2007-06-09 17:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78973
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:20:32.228130, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az új pályán óránként 320 kilométeres csúcssebességre képes szerelvény, amelynek első utasai között ott volt Francois Fillon francia kormányfő is, a menetrend szerint, reggel 7 óra 36-kor gurult ki a Gare de l'Est csarnokából, majd 2 óra és 20 perc múlva megérkezett a német határ menti Elzász tartomány fővárosába, Strasbourgba. A két város közötti eddigi vonatút ideje ezzel 1 óra 40 perccel csökkent. A széles utazóközönség vasárnaptól veheti igénybe a TGV új vonalát. "Álom volt Strasbourgot alig több mint két órányi távolságra hozni Párizstól. Ez az európai Franciaország szimbóluma" - jelentette ki megérkezésekor újságírók előtt Francois Fillon.

A terv eddig 5,5 milliárd euróba került, de még nincsen vége. Jelenleg ugyanis még csak 300 kilométernyi sínpálya alkalmas a vonat csúcssebességű száguldására. A hátralévő 106 kilométer - 1,7 milliárd eurós költségű - megépítésével, amellyel a tervek szerint 2015-re végeznek, a Párizs-Strasbourg menetidőt 1 óra 50 percre szándékoznak csökkenteni.

A vonal része a szélesebb volumenű európai Magistrale tervnek, amelynek célja javítani a közlekedést Nyugat- és Kelet-Európa között. Ennek keretében tervezik a gyors és közvetlen vasúti közlekedést Párizs és Budapest, valamint Pozsony között is.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek