Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Támadás egy afganisztáni rendőrparancsnokság ellen

Mintegy 30 feltételezett tálib harcos, és két rendőr halt meg Nyugat-Afganisztánban egy járási rendőrparancsnokság elleni támadásban.


Dátum: 2007-06-10 12:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78988
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:20:37.046131, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az afgán rendőrség vasárnapi közlése szerint a támadást pénteken hajnalban Bagdisz tartományban, a türkmén határtól 15 kilométerre fekvő Murgabban hajtották végre, közel 200 harcossal. Ugyancsak rohamot indítottak a járási hatóság és a murgabi polgármesteri hivatal épülete ellen, mindkettőt felgyújtották.

Ez volt 2003 óta a legnagyobb ilyen támadás a tartományban. Azóta a tálibok elsősorban Afganisztán déli részén aktívak, de az elmúlt hónapokban több fegyveres akciót indítottak a nyugati Farah és Herat tartományokban, amelyek Bagdisszal határosak. A hatóságok szerint az összecsapások végeztével a rendfenntartó erők ismét teljesen ellenőrzésük alá vonták a területet. Bagdisz tartományi székhelyén, Kalaj-i-nauban az Afganisztánban állomásozó NATO-haderőkhöz tartozó spanyol katonák teljesítenek szolgálatot. A jelentés nem szólt arról, hogy a lázadók közül ejtettek-e foglyokat.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek