Utcát neveztek el Hódmezővásárhely egykori polgármesteréről
Rapcsák Andrásról, Hódmezővásárhely egykori polgármesteréről neveztek el utcát Hódmezővásárhelyen - tájékoztatta az önkormányzat sajtóreferense az MTI-t.
Dátum: 2007-06-10 12:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78989
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:20:37.354374, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Göbl Vilmos tudatta: az önkormányzat közgyűlése több mint kétharmados támogatással döntött a város egyik meghatározó közforgalmi útjának elnevezéséről; a testület köztéri szobor felállítását is megszavazta.
Rapcsák András a rendszerváltást követően, 1990-ben lett Hódmezővásárhely polgármestere, amely tisztséget 2002-ig, 59 éves korában bekövetkezett haláláig töltötte be. A politikus 1994-től országgyűlési képviselő volt, ahol 1997-ig a KDNP, majd a Fidesz színeiben képviselte a hódmezővásárhelyiek érdekeit.
MTI - fidesz.hu