Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyávaság, hogy a politika nem mutat fel közös célokat

A Fidesz elnöke a Magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsorában nemzetegyesítő célnak nevezte a családok támogatását, a népegészségügyet, vagy azt, hogy mindenki meg tudjon élni a munkájából.


Dátum: 2007-06-10 12:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78990
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:20:37.689404, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz hisz a piacban, a versenyben és támogatja a szabad kereskedelmet, mert hisz abban, hogy az érdemek elismerése, a teljesítmények megmutatására a piac a legalkalmasabb - jelentette ki Orbán Viktor a Vasárnapi Újságban. Ma Magyarországon azonban azt tapasztaljuk, hogy olyan területeken is a piac elvét akarják alkalmazni, ahol ez az elv rombolást okoz, s nem építést - mondta, hozzátéve: ha a profitelvet akarjuk bevezetni az oktatásban, az egészségügyben, a szociális ellátások területén, tehát, ha üzletté silányítjuk ezeket, akkor rossz úton járunk, mert a piac ezeken a területeken nem teljesítménytöbbletet eredményez, hanem lerombolja azokat az értékeket is, amelyek eddig létjöttek.

A Fidesz elnöke azt tartja a rendszerváltás után 17 évvel a legfontosabb feladatnak, hogy világosan kimondjuk, hol van a piac által irányított területek határa, s hol nem szabad a piacelvet beengedni.

A rendszerváltással kapcsolatban Orbán Viktor elmondta: egyetlen emberélet feláldozása nélkül sikerült kimenteni az országot a kommunizmus leomló gerendái alól, s ez érték akkor is, ha sokan gondolják úgy - ő mag a is -, hogy radikálisabb, mélyebbre nyúló változásokra lett volna szükség. A rendszerváltás óta bekövetkezett számos kudarcért nem a rendszerváltást kell okolni, hanem a politikai osztály ügyetlenségét, tehetségtelenségét - fogalmazott. Ebben mindenkinek felelőssége van, de nem mindenkinek azonos mértékben. Orbán szerint a mai kiéreztetettségünkért, elszegényedettségünkért, eladósodottságunkért nem Magyarország polgárait terheli a felelősség. A magyar emberek sokat dolgoznak, tehetségesek és odaadóak, tehát minden feltétel adott ahhoz, hogy egy sikeres, Európában is irigyelt, vagy legalább megbecsült életet teremtsenek maguknak - mondta. A politika feladata lenne ezeket az erőket összeszervezni, de a politika az elmúlt öt évben inkább legyengítette az országot. Nem az embereket kell megváltoztatni, nevelő célzattal vizitdíjat meg tandíjat bevezetni, hanem a politikát kell megváltoztatni.

Orbán Viktor szerint 2022-ben a polgári kormányzat idején Magyarország reális, még a szocialista párt által is elismert célként tűzte ki az euró 2007. januári bevezetését. Ezt a történelmi esélyt azonban elszalasztottuk, s ezért a szocialista párt a felelős.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek