Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hamis érettségik a pécsi határőrségnél

Háromra emelkedett azoknak a határőröknek a száma, akikről kiderült, hogy hamis az érettségi bizonyítványuk - mondta Tímár Zoltán, a határőrség megbízott szóvivője az MTI érdeklődésére vasárnap.


Dátum: 2007-06-10 14:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79003
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:20:41.727399, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A határőrség pénteken közölte, hogy a Pécsi Határőr Igazgatóság két munkatársa távozni kényszerült, miután a napokban kiderült, hogy hamis az érettségi bizonyítványuk. A határőrség pénteken hozzákezdett a határőrség kötelékében szolgáló, érettségivel rendelkező kollégák bizonyítványainak vizsgálatához. A vizsgálat mintegy 7.000 főre terjed ki. Tímár Zoltán közölte, a pécsi igazgatóságon egy újabb zászlósról derült ki, hogy hamis az érettségije. A szóvivő pénteken azt nyilatkozta, hogy a tiszthelyettesi kinevezésnek feltétele az érettségi, amit egy 1997-os BM-rendelet ír elő.

Mint hangsúlyozta, az érettségivel való visszaélések oka éppen az lehet, hogy korábban a középfokú iskolai bizonyítvány nem volt szükséges a tiszthelyettesi poszthoz, a jogszabályváltozás miatt azonban kötelező lett, tehát sokan kényszerültek munkájuk mellett megszerezni az okmányt. A szóvivő szerint az ellenőrzést akkor zárulhat le, ha valamennyi olyan iskolával egyeztettek, ahol munkatársaiknak korábban okmányokat állítottak ki.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek