Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ítéletidő Kínában: negyedmillió ember fedél nélkül

Kína déli részén legkevesebb 37-en életüket vesztették, tízen nyomtalanul eltűntek, 260 ezren pedig hajlék nélkül maradtak a napok óta tartó özönvízszerű esőzések okozta áradásokban és fölcsuszamlásokban.


Dátum: 2007-06-10 17:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79024
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:20:48.261105, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A vasárnap már negyedik napja tartó esőzések összesen 4,5 millió embert sújtanak Hunan (Hunan), Kuangtung (Guangdong), Kuanghszi (Guangxi) és Kujcsou (Guizhou) tartományokban. Az áradások és a sárlavinák 3 ezer otthont döntöttek romba és 35 millió dollárra tehető anyagi kárt okoztak Kuangtung tartományban, ahol tizennégyen életüket vesztették, négyen pedig eltűntek.

Kuanghszi tartományban, ahol 13 a halottak száma és egy eltűnt van, 8700 lakást mosott el az ár, illetve a sár, és összesen 103 ezer embert kellett kitelepíteni. Az Új Kína hírügynökség jelentése szerint 158 ezren váltak földönfutóvá Hunan tartományban, ahol három haltak meg. Kujcsou tartományban 3 ezer otthon pusztult el, heten haltak meg, és megművelt földek hatalmas területei kerültek víz alá. A négy tartományban összesen 200 millió dollár anyagi kár keletkezett a kínai televízió jelentése szerint.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek