Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jövőre ismét 10 százalék feletti gázáremelés

A májusi 12 százalékos drágulást követően 2004 elejétől ismét növekedni fog a gáz ára, ennek nagysága a lakosság esetében 10 százalékot jóval meghaladó lenne - nyilatkozta Hatvani György a GKM energetikai helyettes államtitkára a Magyar Hírlap hétfői számában. Hatvani mindezt azzal kapcsolatban mondta el, hogy jövő januártól a gáztörvény új, piaci árszabályozást vezet majd be.


Dátum: 2003-01-27 09:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7214
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:01:48.660819, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az év első negyed évében a strasbourgi parlament elé kerülő Európa Tanács-javaslat szerint 2004 júliusától minden, nem lakossági fogyasztó szabadon választhat gázszolgáltatót, 2007. július elsejétől pedig a nyitás a lakosságra is kiterjed majd. Magyarországon az uniós változásokat követi a februárban a palament elé kerülő új gáztörvény-tervezet, amely rendelkezik az árszabályozás keretfeltételeiről is. Hatvani György az uniós elvárásokra hivatkozva elmondta: a módosítások részeként a jelenleg létező kettős - külön ipari és lakossági - árrendszert megszüntetik, miután az nem piackonform. Hatvani az árszínvonal növekedését indokolva okként hozta fel az áremelések elmaradását is.

Jövőre lehetővé válik, hogy az árat a mindenkori piaci vezető árhoz, azaz az importhoz igazítsák. A helyettes államtitkár kijelentette: a májusi 12 százalékos árdrágulást követően ismét változik a gáz ara, ennek nagysága a lakosság esetében 10 százalékot jóval meghaladó lenne. Hatvani György elmondása szerint az áremeléssel kapcsolatos kompenzációs rendelet kidolgozása a szasktárca feladata, s ennek május 31-ig kellene elkészülnie.

Forrás: Magyar Hírlap

Kapcsolódó elemek