Az áldozat visszavág, feljelenti a rendőröket
Üvegeket nem dobált, de szabálysértést és rendzavarást elkövetett október 23-án a bíróság ítélete szerint a magyar-angol állampolgárságú Lévay Attila. A Magyar Hírlap korábban beszámolt arról, hogy a 66 éves férfit október 23-án őrizetbe vették, és megverték. Lévay feljelentette az őt bántalmazó rendőröket. A Magyar Hírlap írása.
Dátum: 2007-06-11 08:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79034
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:20:51.362348, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A bíróságon, az utolsó szó jogán elmondtam, szeretném megtudni, hogy miután őrizetbe vételemkor ellenállást nem tanúsítottam, miért rugdostak meg, miért verték a fejemet a 063 jelzésű vízágyúhoz" - mondta Lévay Attila. A férfi az Astoriától a Deák tér felé tartott, amikor a rendőrök elfogták, kicsavarták a magyar zászlót a kezéből, és egy vízágyú mögött megverték. Az ügyben két rendőr tanúskodott, szerintük Lévay üveget dobott a rend őrei felé, ám ezt a vádat négy - köztük rendőrségi - videofelvétel megtekintése után a bíróság nem találta megalapozottnak.
"Az ügyvédemen keresztül kértem a bíróságot, hogy az ellenem tanúskodó két rendőr nevezze meg bántalmazóimat. A bíró ezt megtagadta, ahogy a hazugságvizsgálatot is" - mesélte a megvert férfi. Lévay szerint az akciót vezénylő tiszt - akinek az utasítására szétnyílt a rendőrkordon - a fő felelős a helyszínen történtekért. Továbbá nehezményezi, hogy a zászlót, melyet elvettek tőle, azóta sem kapta vissza.
Magyar Hírlap
fidesz.hu