Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kormányzati téboly

Egyetlen céljuk volt: szétverni ezt az intézményt, szétverni azt a tudást, műhelyt, amely évtizedek alatt létrejött - mondta Horváth Zsolt az egészségügyi miniszternek az OPNI bezárása kapcsán.


Dátum: 2007-06-11 15:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79083
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:22:06.662839, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormányzati döntés értelmében fel akarják számolni a teljes fekvőbeteg-ellátást a pszichiátriai intézetben. Az első és legfontosabb kérdés: miért történik mindez? Miért kell szétrobbantani ezt a nemzetközi hírű, 140 éves intézményt? - tette fel a kérdést a képviselő. A minisztérium a megszüntetés indokaként azt hozta fel, hogy túl sokba került volna a Lipót felújítása. "Kérem, mondja meg pontosan: mennyibe? Készültek-e olyan tanulmányok, amelyek ezt bemutatják? És vajon ehhez képest mennyibe kerül az, hogy 8 különböző kórházba akarják szétszórni az ellátást? - kérdezte Spiák Ibolya.

A kormányzat szerint a Lipótmezőn középkori viszonyok uralkodnak, és az intézet tébolydának nevezik. A bizottsági ülés utáni intézménylátogatás alkalmával a meghívott vendégek és újságírók ennek éppen az ellenkezőjét tapasztalták - hangsúlyozta a politikus. A helyzet sokkal inkább az, hogy nem az OPNI-ban vannak középkori viszonyok, hanem a kormány alkalmaz középkori módszereket. A kormány az, amely kétszeresen felnégyeli az OPNI-t, és Budapest nyolc intézményének fokár a készül feltűzni annak maradványait - szögezte le Spiák Ibolya.

Kérdés az is, mi lesz a részben vagy egészben megszűnő ellátásokkal? Mi lesz a strokeközponttal, amelyet kifelejtettek a beutalási rendből? Mi lesz az intézményben működő

drogosztály és drogambulancia sorsa? Miért kell szétrobbantani az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet? Mi lesz azokkal az ellátásokkal, amelyek részben vagy egészben megszűnnek, és mi lesz a betegekkel? Mennyibe kerülne az intézet felújítása, és mennyibe kerül annak nyolc különböző helyre széthordása? - sorolta kérdéseit a fideszes politikus.

Horváth Ágnes miniszter válaszában elmondta, hogy azért kell bezárni az OPNI-t, mert az épület kórházként nem üzemeltethető gazdaságosan.

Viszontválaszában Horváth Zsolt hangsúlyozta: az OPNI-ban az ország egyik legmodernebb kezelése folyt egészen addig, míg a kormány hagyta. Kifejtette: ha csak az épülettel lenne gondja a minisztériumnak, akkor az egész intézményt valamelyik megüresedő kórházba átköltöztették volna, de még csak a számításokat sem készítettek ennek kapcsán. A fideszes politikus ismét arra kérte a minisztert, hogy mutassanak be számítást arra vonatkozóan, hogy hova költöztették volna el egyben az intézményt, és ez mennyibe került volna. "Egyetlen céljuk volt: szétverni ezt az intézményt, szétverni azt a tudást, műhelyt, amely évtizedek alatt létrejött. Ez a helyrehozhatatlan kár" - jelentette ki Horváth Zsolt.

Horváth Zsolt nem fogadta el a miniszter válaszát, a kormánypárti többség azonban megszavazta.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek