Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jelentés a BT-nek a fegyverzetellenőrzés első 60 napjáról

Az iraki fegyverzetellenőrök vizsgálódásainak első hatvan napjáról szóló jelentés hétfőn kerül az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé, amely közép-európai idő szerint 16.30-kor kezdődő ülésén értékeli az elvégzett munkát, Hans Blix, az ENSZ-fegyverzetellenőrök (UNMOVIC) vezetője és Mohamed el-Baradei, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója beszámolóját.


Dátum: 2003-01-27 11:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7219
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:01:50.175706, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Blix a várakozások szerint kritikusabb lesz Irakkal szemben, mint a NAÜ vezetője. A fegyverzetellenőrök főnöke ugyanis már korábban jelezte, hogy komoly hiányosságai vannak a Bagdad által az iraki fegyverkezési programokról december 7-én az ENSZ-nek előterjesztett terjedelmes, 12 ezer oldalas jelentésnek, Bagdad akadályozta tudósai meghallgatását és ódzkodott attól, hogy az U-2-es felderítőgépek az ország egész területe felett átrepülhessenek. Az ENSZ fegyverzetellenőrei így hétfőn a Biztonsági Tanács előtt se nem fehér, se nem fekete, hanem sokkal inkább szürke képet fognak festeni Bagdad együttműködéséről az iraki tömegpusztító fegyverek és gyártási kapacitások felszámolását előíró 1441. számú határozat végrehajtásában.

El-Baradei minden jel szerint kevesebb bírálattal illeti majd Bagdadot, hiszen már korábban is arról tájékoztatott, hogy Irak nem urándúsítás céljából vásárolt alumínium hengereket. A NAÜ főigazgatója ugyan felvet még megválaszolatlan kérdéseket is, de várhatóan megerősíti: még több időre van szükség megbizonyosodni arról, hogy Irak nem próbálkozik nukleáris fegyverkezési programjának újraindításával.

A jelentés értékelések szerint több érvet ad majd azok kezébe, akik az ellenőrzés folytatását szorgalmazzák, és ellenzik, hogy már most határozzanak a háború kérdésében. A 15 tagú Biztonsági Tanács államainak vezető képviselői az elmúlt napokban széles körű egyeztetéseket és konzultációkat folytattak, folyamatosak a diplomáciai egyeztetések, s a politikusok nyilatkozatai szerint még elkerülhetőnek tűnik a háború. George Bush amerikai elnök a hét végén az olasz és a japán kormányfővel is konzultált telefonon Irakról, s e témáról tanácskozott ugyancsak telefonon a kínai és a francia államfő. Az ázsiai országok többsége sem tudja elfogadni, hogy Washington egyoldalú akcióba kezdjen, még a hű szövetséges Ausztrália is arra szólította fel Busht, hogy működjön együtt az ENSZ-szel.

A BT tagjainak többsége szerint még heteket, ha nem hónapokat kell adni a fegyverzetellenőröknek. Ugyanakkor több ország is attól tart, hogy az amerikai invázió időpontja immár a kedvező időjáráshoz van kötve. A katonai akció elfogadásához legalább kilenc szavazat kell, s az, hogy az állandó tagállamok - az Egyesült Államok, Franciaország, Kína, Nagy-Britannia és Oroszország - ne éljenek vétójogukkal. Viszont egyes vélemények szerint nincs is szükség újabb BT-határozatra, ugyanis az eddig elfogadott dokumentumok már nem teszik szükségessé a világszervezet vezető testületének közvetlen felhatalmazását az Irak elleni akcióra.

Washington megfigyelők szerint várhatóan hajlani fog arra, hogy néhány hét haladékot adjon, s addig ne döntsön katonai akcióról - s ezzel megnyugtassa a háborúellenes, főleg európai közvéleményt -, már csak azért is, mert felmérések szerint az amerikaiak többsége Szaddám Huszein elnök rezsimjének megdöntésében inkább a nem katonai eszközöket részesítené előnyben. Bush támogatottsága, ha már a háború mellett döntene, nagy mértékben függne attól is, mennyire húzódna el időben a katonai konfliktus.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek