Csökkentené az autók sebességét az EU
Brit sajtóforrások szerint az Európai Parlamentnél van egy olyan javaslat, miszerint az autóipart a legfeljebb 160 kilométer óránkénti sebességgel haladó személyautók gyártására ösztökélik majd, mert a lassabb járműközlekedés is hozzájárul a CO2-kibocsátás mérsékléséhez.
Dátum: 2007-06-11 17:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79095
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:22:10.380512, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A javaslatról a hónap végén bizottsági vita lesz, az EU parlamentje várhatóan szeptember végén szavaz a kérdésben. A javaslat arra a megfigyelésre épül, miszerint az EU-ban van már most is egy megengedett legnagyobb sebesség, ami átlagban 130 km/óra közelében van. A személyszállító járművek részére ennél legfeljebb 25 százalékkal nagyobb elérhető sebességet tennének lehetővé. A rendszert fokozatosan, négy év alatt vezetnék be.
A javaslatot előterjesztő brit honatya szerint az EU autógyártói egyre erőteljesebb és ennek megfelelően egyre nagyobb CO2-kibocsátású autókat gyártanak. A honatya szerint egy olyan törvényt is kellene alkotni uniós szinten, ami szerint 2015-re az európai utakon közlekedő autók átlagos CO2-kibocsátása 120g/km lehetne.
MNO - fidesz.hu