USA: nem tarthatnak korlátlan ideig börtönben feltételezett terroristát
Az Egyesült Államok elnökének sincs joga ahhoz, hogy korlátlan ideig amerikai katonai börtönben tartassa Ali al-Marri feltételezett terroristát - döntött hétfőn a richmondi szövetségi fellebbviteli bíróság.
Dátum: 2007-06-12 07:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79113
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:22:15.834861, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 41 éves katari állampolgárt azzal gyanúsítják, hogy az al-Kaida terrorhálózat "alvóügynöke" volt. A férfi feleségével és öt gyermekével 2001. szeptember 10-én - tehát egy nappal a New York-i Világkereskedelmi Központ ellen elkövetett repülőgépes merénylet előtt - érkezett az Egyesült Államokba. Három hónappal később letartóztatták. Azzal gyanúsítják, hogy Afganisztánban terroristakiképzést kapott, és hogy 2001 nyarán felajánlotta Oszama bin Ladennek: kész mártírküldetést végrehajtani. Fivérét egyébként Pakisztánban fogták el, és a Kuba szigetén található amerikai katonai támaszponton, Guantánamón tartják fogva.
George Bush amerikai elnök 2003 júniusában "ellenséges harcosnak" nyilvánította, s elrendelte, hogy szállítsák át egy dél-carolinai katonai börtönbe. Vádat azóta sem emeltek ellene. Ali al-Marri panasszal élt az időhatár nélküli fogva tartás ellen. A kormány ügyvédei azt kérték, hogy a bíróság utasítsa el a panaszt. Arra hivatkoztak, hogy szerintük Ali al-Marrira is kiterjed annak a tavaly ősszel hozott törvénynek a hatálya, amelyet a Guantánamón fogva tartott feltételezett terroristákra "szabtak", és amely kimondja, hogy ezeket a fogvatartottakat nem lehet polgári bíróság elé állítani, mielőtt katonai törvényszék el nem bírálta volna az ügyüket.
A szövetségi fellebbviteli bíróság most azt mondta ki, hogy Ali al-Marrira, aki immár az egyetlen olyan személy, akit az Egyesült Államok területén tartanak fogva katonai börtönben terroristagyanú miatt, a fenti törvény nem vonatkoztatható. Az időhatár nélküli katonai fogvatartásnak meg kell szűnnie, ami nem jelenti azt, hogy a férfit szabadon kell engedni - döntött a bíróság. A fellebbviteli fórum álláspontja szerint a gyanúsított ügyét polgári büntetőbíróságnak kell elbírálnia, s ha bűnösnek bizonyul, szigorúan meg kell büntetni.
A bíróság jogi érvelése szerint Ali al-Marri helyzete azért más, mint a guantánamóiaké, mert az utóbbiakat nem amerikai földön ejtette foglyul az amerikai hadsereg. Az Egyesült Államok területén a hadsereg nem börtönözhet be polgári személyt, és még kevésbé tarthatja fogva korlátlan ideig.
MTI - fidesz.hu