Tizennégy iraki katona és rendőr kivégzésével fenyegetnek
Az Iraki Iszlám Állam nevű szunnita csoport hétfőn bejelentette, hogy elrabolt 14 iraki katonát és rendőrt, és kivégzi túszait, ha 72 órán belül nem engednek szabadon minden fogva tartott szunnita nőt.
Dátum: 2007-06-12 09:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79121
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:22:18.337972, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az al-Kaida vezette iraki csoport, amely korábban több túszát kivégezte, internetes honlapján tett közzé egy felvételt, amelyen tizennégy egyenruhás férfi - hét rendőr és hét katona - látható. A felvétel szerint Bagdadtól északkeletre fogták el őket.
"A belügy- és védelmi minisztérium állományában lévő tizennégy embert 72 óra elteltével kivégezzük, ha nem helyezik szabadlábra a belügyminisztérium börtöneiben őrzött szunnita nővéreinket" - közölte a csoport. További követelése, hogy adják ki a Szabrin Dzsanabi szunnita nő megerőszakolásában vétkes rendőröket, és szunnita nőknek az észak-iraki "Tell-Áfárban történt megerőszakolásáért és meggyilkolásáért felelős valamennyi személyt".
Dzsanabi feltételezett megerőszakolása, amellyel a szunnita nő a belügyminisztérium rendőreit vádolta meg februárban egy felvételen, amelyet arab televíziók tettek közzé, nagy vitát váltott ki Irakban. Núri al-Máliki kormányfő elutasította a vádakat, mondván, hogy Dzsanabi hazudott, hogy rontsa a rendőrség hitelét.
MTI - fidesz.hu