Minisztercserékkel kezdődhet a nyári szünet
Egyre nő az elégedetlenség az MSZP parlamenti frakciójában a kormányfő és miniszterei teljesítményével szemben, írja a három miniszter menesztéséről a Magyar Hírlap. A Magyar Nemzet egy miniszter lehetséges leváltásáról tud.
Dátum: 2007-06-12 09:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79126
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:22:19.892821, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Három miniszter széke is inog, írja kedden a Magyar Hírlap. A meg nem nevezett MSZP-s forrásokra hivatkozó napilap szerint elképzelhető, hogy Gyurcsány Ferenc hamarosan - még az Országgyűlés nyári szünete előtt - átalakítja kormányát.
A Magyar Nemzet ugyancsak kormányátalakításról cikkezik: a lap úgy tudja, hogy Göncz Kingát Dobolyi Alexandra szocialista európai parlamenti képviselő váltja a külügyminiszteri székben.
A Magyar Hírlap három pozíciót nevez meg, a parlament MSZP-frakciójánk több képviselője is nyilatkozott név nélkül a lapnak arról, hogy az egészségügyben, a közigazgatásban és az önkormányzatoknál összeomlás közeli a helyzet. A hírlap úgy fogalmazott, hogy az elmúlt hetekben három új jelöltet már meg is keresett a kormányfő.
Ha valóban bekövetkezik a lap által emlgetett kormányátalakítás, akkor Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter, Horváth Ágnes egészségügyi miniszter, valamint Szilvásy György kancelláriaminiszter kerülhet lapátra hamarosan. A Magyar Hírlapnak a meg nem nevezett szocialista politikusok azt mondták, ha a kormányfő nem lát hozzá a kormány átalakításához, ősszel ő lesz az első aki távozni kényszerül a kormányból.
A Magyar Nemzet információi szerint már több hónapja beszélnek diplomáciai körökben Göncz Kinga leváltásáról és Dobolyi Alexandra kinevezéséről. A lap úgy kalkulál, hogy ha a 35 éves EP-képviselő lesz a külügyminiszter, akkor Iván Gáborból, az európai ügyekért felelős szakállamtitkárból politikai államtitkár lesz, Fekszi Márta - a jelenlegi politikai államtitkár - pedig ENSZ-nagykövet lesz.
index.hu - fidesz.hu